Egy Wattpados announcementben találtam a cikket, és örülök, hogy végigolvastam. :) Nagyon jól összefoglaltad a problémát, és abszolút valós a helyzet. Az olvasók egyszerűen eltűnnek, lemorzsolódnak, és ne adj Isten, véletlen valaki könyvsorozatot ír, ember legyen a talpán, aki képes átsiklani a folyamatos lemorzsolódáson. Ezt én is alá tudom támasztani, a számokon tökéletesen látszik, mennyire esik egy könyvsorozat nézettsége. Persze lehet trükközni, egy könyvbe tenni, hátha úgy könnyebben megtalálja az olvasó, de azt vettem észre (miután a második könyvsorozatomnál így tettem), hogy már ez sem elég. Egyszerűen kihal a közösség, és valóban hiába nyomja az ember a tiktokot (amihez amúgy semmi kedve, mert béna videószerkesztésben) meg az Instát, ahol jobb esetben olyan írók követnek vissza, akikkel eleve beszélget az ember, illetve a testvérei/családja/barátai.
Teljesen egyetértek a leírtakkal: csak úgy lehet segíteni ezen a helyzeten, ha esélyt adunk íróként is más művének, ahogy mi is elvárjuk, hogy valaki megtegye ezt velünk. Persze nehéz, hiszen mind korlátozott szabadidővel rendelkezünk, dolgozunk, éljük az életünk, írunk, próbálunk mindenhol megfelelni, de ha nem vesszük a kezünkbe a helyzetet, akkor sosem fog megváltozni. Nagy valószínűséggel pár ember kevés ehhez, de amíg vannak, akik próbálkoznak, addig talán nem vagyunk elveszve. :)
Szia! Csak ideértem elolvasni én is a cikket, amihez egyrészt támogató kommentet jöttem írni, mert ugye írók egymás közt... Másrészt pedig. Másrészt vannak köldöknézős gondolataim, amik nem forrtak még ki eléggé, de azért ideömlesztem őket struktúra nélkül. Velem pl. az van, hogy olyan szerencsétlen időpontban találtam meg magamnak az asztalfiók helyetti online publikálást, hogy már a leszállóág végét csíptem csak el. Ami egyrészt nem rossz, mert leagább nem fáj annyira, és mégis több az olvasóm, mint a fiókban volt, másrészt... Már megint ez a másrészt.
Az elmúlt időszakban dolgoztam könyvesboltban is, és láttam, hogy vannak még olvasók. Okéjó, főleg tinilányok, és unatkozó háziasszonyok (vagy hogy is írtad?), akik egyféle könyvet keresnek. De vannak. És az a döbbenet, hogy még ők sem csatornázhatók be.
Azt hiszem - bár ez nincs még eléggé átforgatva bennem -, hogy komfort/biztonsági fogyasztó a többség, olyan, mint a szuperhősös filmek, vagy a Netflix közönsége: kiszámítható és felülről leokézott dolgot akar, és csak ezeken belül valami kicsi újat. Egyesével pedig nem érhetünk el semmit.
És itt csatlakozok bele a végszavadba: igen, olvassuk egymást. Sőt, most hirtelen már Amatőr Írók Szakszervezetét látom magam előtt (ha létezik, elnézést, de nem kerestek sosem), és pennás zászlókkal való menetelést. Ami utópia és talán túlzás is. De ha az olvasónak az kell, hogy valaki szentesítse a választását előre (legyen az kiadó vagy forgalmazó), akkor milyen jó lenne már egy szélesebb körű ősszefogás, és valamiféle egymás felemelése... Ez persze meg is van kicsiben, a face-csoportban, wattapadon, instán egymás alá írva. Mégsem látszik. Plusz, ha már felhoztam, ott van a face-csoport, amiben talán 7500 tag van. Hát van egy jó fenét, hiszen talán harmincan járunk arra összesen. A többi vajon nem is nézi? Mert egy aktív 7500 tagú fórummal már lehetne mit kezdeni. Miért lehet jobban megszervezni egy B-közepet, mint értelmes és írásképes embereket, akik ráadásul sokszor még humorosak is, és a vágyott erotikus tartalom sem áll távol tőlük? Vagy tényleg mindenki angolul olvas tiniszexet háziasszonyként?
Mert persze, hogy nem önmagamnak írok. Kellenek az olvasók. Nekik írunk, nem? Főleg, mi, ingyenírók.
(Aztán az is lehet, hogy tényleg a wattpad a döglött ló, és csak le kellene szállni róla.)
Pont arcomba ugrott a notification, szóval akár válaszolhatok is:)) először is, köszi, hogy jöttél és írtál, sokat jelent 🩷 érdekes tapasztalat lehetett a könyvesbolt, azért jó, ha olvasnak még az emberek. Kívánom, hogy sikerüljön valahogy utat törnöd magadnak, és legalább a 30 aktív ember támogatását tudhasd magadénak! 😁
A saját oldalamról én igazából azt érzem, hogy mindegy, mit csinálok, nem kapják fel rá a fejüket az emberek -- ha egy Harry Potter fanficre nem kapták fel, akkor az original sztorijaimra sem fogják, hogy a kiadókról már ne is beszéljek. Teljesen esélytelen. Igazából próbálom elengedni ezt az egészet, és legalább másokat támogatni (meg felrakni a fanfic végét, ha már megígértem, és ha már van pár ember, aki a végéig is kitartott, ami valójában az egésznek a lényege, és amit valójában közölni akartam vele), de minden erőmmel igyekszem nem várni semmit az egésztől, mert túl sokat vártam, és elfogytam. 🙈
talán az is jó, ha feismered, hogy belőled ennyi érte meg. szerintem jó. elengedni nehéz. én még nem tudom megtenni, mert... van két labradorom, eltanultam az oktalan lelkesedést. (vagy egy új pulikeverék is, eztán megpróbálok majd arra hallgatni :) )
Igazából wishful thinking ez az egész, mert ugyanúgy kínzom tovább magamat vele, és nem tudom, mennyi idő még mire megtanulom, hogy nem kapom meg, amit akarok, és AKKOR SEM, és CSAKAZÉRTSEM 😆
Nagyon hasznos és szuper cikk lett. Nagyon jól összeszedted azt, hogy milyen körülmények uralkodnak mostanában az online publikálás, specifikusan a wattpados publikálás körül. Nyilván a keserűségérzetem nekem se fog múlni, hogy nehezen érek el új olvasókat, de megnyugtat a tudat, hogy ez nem azon múlik, hogy én rosszul vagy nem elég jól írok-e, hanem külső tényezőkön. Bár ettől nem lesz jobb kedvem, de legalább le tudom venni a felelősséget saját magamról, és ahelyett, hogy azon spekulálok, hogy nem jól csinálom, arra a gondolatra jutok, hogy mindent megtettem azért, hogy olvasókat vonzzak be, és a többi már nem rajtam múlott. Igaz, a hirdetést és a plusz tartalmak gyártását már egy ideje nem csinálom. Eléggé elvette a kedvemet, hogy nem érek célt a hirdetésekkel és a plusz tartalmak nem sok olvasómat érdeklik, hogy ehhez bekövessenek Instán, ahol pl. jobban lehet az olvasótábort építeni, aktivizálni és kommunikálni vele, mint Wattpadon.
Én is egyetértek értek azzal, hogy a Wattpadon maradt aktív felhasználóknak kell még aktívabbnak lenniük és visszajelezni a sztorikon, amiket olvasnak.
Szerintem sok olvasó (aki nem ír), nem is tudja, mennyit jelent az íróknak a visszajelzés. Én pl. nem a legegészségesebben állok hozzá (nyilván ezen nekem kell változtatni), a visszajelzések számomra kb. egy mérőszám az írói teljesítményemre. A visszajelzések hiányát pedig úgy fogadom, hogy annyi ember nem értékeli az írásomat, ami nem feltétlen igaz, mert szerethet nagyon egy írást az, aki nem jelez vissza, csak mivel néma olvasó, ezért az író nem tudhatja, hogy akár a kedvence is lehet ennek az olvasónak az ő története. Mert hát honnan is tudhatná?
És íróként nyilván lehet erre is gondolni, hogy oké, hogy nem jeleznek nekem vissza az olvasóim, de lehet, hogy sokan nagyon-nagyon szeretik a munkámat, csak ezzel az a baj, hogy ezt az író nem tudja magának bizonyítani, nem lesz ott egy komment vagy egy like, vote erre, hogy bizonyítsa. És minél jobban ír az ember, annál jobban látja, hogy mit nem tud és annál hajlamosabb bizonytalanabb is lenni a munkájával kapcsolatban, és ezt a bizonytalanságot a visszajelzés feloldhatná.
Meg egy ponton az se elég már, ha az író úgy gondolja, jót alkotott, mert ha publikál, azt másoknak teszi, nyilván érdekelni fogja más véleménye a művéről, kell más felől is a visszaigazolás ilyen esetben, nem csak az ő részéről.
Az, hogy az olvasók sokszor miért nem képesek akár egy like-kal, vote-tal visszajelezni, őszintén nem tudom mivel lehet magyarázni.
Nagyon komplex ez a téma, sok elméletet lehetne gyártani az olvasók viselkedésének megfejtésére, de úgy érzem, az nem mozdítaná előrébb a helyzetet, nem oldódna meg semmi.
Szóval tényleg az a megoldás, hogy mi írók olvasunk egymástól és visszajelzünk a másiknak, mert mi tudjuk igazán, hogy mennyire fontos ez a másiknak.
Itt végszóként szeretném megköszönni, hogy megírtad ezt a cikket, nagyon profi és nagyon informatív lett, és segített kihúzni engem a gödörből, amibe e jelenség miatt sajnos belekerültem.
Oh shit, hát én nem írtam vissza! És azt hiszem, nem is láttam ezt a kommentet, vagy ha igen, akkor egy futó notifban dobta csak fel a felület -- szóval bocs, hogy csak most reagálok!
Először is, örülök, ha bármit is segített neked ez a cikk! Nagyon szeretem az írásaidat, és utálnám, ha ebből a publikálós gödörből egy egész várárok lenne, amiből aztán egy fél élet kimászni. ♥ Marha nehéz nap mint nap azzal szembesülni, hogy mennyire * fogyasztó * lett mindenkiből, sokkal nehezebb megütni az emberek ingerküszöbét ma, mint akár 5 éve. Én legalábbis ezt tapasztalom. És hát hiába tudja az ember, hogy sok reakció =/= instant minőség, azért könnyű úgy érezni, hogy a pusztába kiáltott szó, amit feltölt. Velem is előfordul (sőt, inkább úgy mondanám, az a ritka, hogy NEM így érzek). Próbálok megszabadulni ettől, de ahogy benned is, bennem is sok a keserűség. Igyekszem legalább másokét oldani ♥
Én csak egy wattpad olvasó vagyok, nem része a közösségnek, nem irok mostanában, nem hirdetek.
Írtam régen, volt egy fanficem, még egész népszerű is volt ahoz képest hogy sosem hirdettem. És persze hogy 13 évesen kezdtem el írni🤐. Csak a szokásos: miután kiolvastam a wattpadot abban az egy témában még a HP fandomon belül is, ami érdekelt, eldöntöttem, hogy mivel nincs több, majd én írok még egyet. Mondanom sem kell a történet minősége alulról közelített a borzalmashoz... Marie Sue főszereplő, következetlenségek egymás hegyén-hátán, csapnivaló helyesírás, karakterhűtlen szereplők, elfelejtett szálak, lyukak, szerkesztési hibák... És olvasott volt minden erőfeszítés nélkül. Egy ideig élveztem, de aztán eltelt egy-két év, megismertem az igényesebb oldalát a wattpados HP fandomnak, írástechnikai cikkeket olvastam és fejlődni kezdtem. Ez pozitív persze, de ettől kezdtem egyre kevésbé magamnak érezni a történetemet, próbáltam fejleszteni, javítani, de igazából csak azért írtam tovább mert láttam mennyi ember várja és nem akartam csalódást okozni nekik. Aztán történt valami a magánéletemben és akkor már ez sem érdekelt, úgy egy évre abbahagytam az írást. Az olvasást persze nem, igaz előfordult párszor, hogy új történetek helyett mindig ugyanazt olvastam újra és újra. Aztán egy év elteltével visszatértem a történetemhez, azzal a sziklaszilárd elhatározással, hogy márpedig befelyezem, és akkor szembe kellett néznem azzal amit igazán sejthettem volna; az olvasóközösségem nagyrésze teljesen eltűnt az eltelt időben. Felszívódtak. Az új részekre alig érzekett 1-5 csillag és 1-1 komment. Persze érthető volt, egy év alatt sok minden változik... De azóta sem írtam. Nem tudtam rávenni magamat, látva hogy a beleadott energia egyáltalán nem térül meg.
De nem hittem volna hogy ez masokkal is megtőrténik. Majd egy évvel a wattpad megtalálása után jutottam el az igényesebb tartalomhoz, találtam olyan történeteket ahol a fogalmazás is tetszett, a karakterek is érdekesek voltak és nem csak a cselekmény érdekelt. De még innentől is volt vagy egy év mire téged megtaláltalak, pedig a Sequestrum sorozat nagyrésze már rég az olvasáslistámon volt (ahova egyébként minden leginkább silány minőségű történetet feltettem ami kicsit is érdekelt). Emlékszem azért kezdtem neki, mert éppen befelyeztem egy igényes történetet, és utána kerestem, hogy mit olvassak, de a gyomrom már nem vette be a szokásos wattpados szintű dolgokat. Úgyhogy végül elkezdtem, és őszintén nagyon jó döntés volt. Azóta az egész sorozatot mar többször végigolvastam és a nagyedik rész folytatását is várom, bár félek a sorozat befelyeződésétől, mert fájdalmas a tudat, hogy egyszer már nem lesz következő rész - akármennyit kell is várni rá néha, mindig megéri. Imádom, hogy Lucy nem a szolásos OC hanem valami egyedi, imádom, hogy nem a Roxfortban játszódik, hanem van mozgástér imádom ahogyan kiszélesítetted a világot azokkal az elemekkel amik akár ott is lehettek volna. Imádom, hogy sose tudom előre mi történik, mindig meg tudsz lepni, de a hihetetlen fordulatok mégis teljesen hihetően vannak megírva, imádom hogy árnyalt képet mutatsz mindenről és mindenkiről, belemész a bonyolult politikai és kapcsolati helyzetekbe, hogy olyan is szóba kerül mint a feketepiac vagy a mugli pisztoly és a vámpírok... Még órákon át tudnám folytatni tényleg, de mindenekelőtt az írói stílusodat imádom, ahogy fogalmazol. Az iróniát, abszurd hasonlatokat, rejtett szépirodalmi utalásokat, a sorokban rejlő sötétséget és az egész humorát.
Van egy barátnőm akit rávettem a történet olvasására (már wattpadozott amikor megismertem), és ő is imádja. A többiek nevében nem tudok nyilatkozni, hogy mások miért nem olvassák, csillagoznak vagy kommentelnek, de az biztos hogy mi itt vagyunk, várjuk hogy visszatérj és folytasd, addig is újraolvassuk és beszélünk róla.
Remélem tényleg visszatérsz ha lesz majd erőd megint, mert a Sequestrum mindkettőnkenek sokat adott nem hinném, hogy mi vagyunk az egyetlenek.
Nagyon sajnálom, hogy elveszítetted az olvasóidat -- még ha a történeted nem is volt minden részletében olyan, mint amilyet ma írnál, megérdemelte volna, hogy aki addig lelkesen követte, az be is fejezze!:(
És tényleg nem szeretném, ha ti, olvasók rosszul éreznétek magatokat az én elkeseredésem miatt; igazából már megszoktam, hogy nem kapok sok figyelmet. ♥ De amit most írtál nekem, az azért hatalmas löketet adott, köszönöm neked! jó tudni, hogy van, aki várja a történetet, és akkor is itt lesz, amikor majd visszatér szeptemberben ♥♥
Ez egy nagyon jól összeszedett írás, és mint szakmabeli, jó meglátásnak gondolom, hogy a google is erősen visszahúzza a dolgokat. Ugyanakkor a hirdetésekkel sem lehet már úgy célt érni, sajnos. Én íróbarátok nélkül próbálok némi olvasottságot generálni, de pont tegnap gondolkodtam, hogy hagyom a fenébe, szóval jókor jött ez a cikk, köszönöm. Bár ettól nem lettem meggyőzve a folytatásról, de olvasónak még megmaradok.
Köszönöm, hogy írtál! ♥ Abszolút megértem az érzést: nekem hiába vannak olyan barátaim, akikkel kölcsönösen olvassuk egymás írásait, még így is hatalmas kérdőjel a fejemben, hogy folytassam-e. Hiszen amit írok, azt egy privát Drive-doksiban is átküldhetem nekik, ugye...
Nem tudom, mi a megoldás; de remélem, találsz valami olyat, ami megnyugvást hoz ♥
Nagyon jó cikk! Minden szavára annyit bólogattam, csoda, hogy nem esett le a fejem. Sokáig egyedül éreztem magam a problémával, és ha nem is segít, hogy más is ezt érzi, azért mégis megnyugtató valamelyest, hogy nem bennem van a hiba (vagy nem csak bennem).
A Merengőnek egyébként mindig is betegsége volt, hogy nem igazán válaszolt az olvasóközönség, még ha olvasott is volt a történet - nálam pl a Határvonal regényekből a Becenevek toronymagasan vezet az összes történetem között az olvasottsággal, és ahhoz képest, mekkora szám szerepel a regény mellett, kevés hozzászólás jött.
A Merengő olyan másfél éve kezdett mélyrepülésbe nemcsak hozzászólások, hanem olvasások tekintetében is. Arra gyanakodtam, hogy elvitte a Wattpad a közönséget, de most már a Wattpad is kezd megállni.
Igazából tényleg nem tudunk mást tenni, mint olvasni másoktól, visszajelzést adni. :)
(Meg áldozatot bemutatni a Wattpad isteneinek - vagy az már túl extrém?)
A Merengő nekem sajnos egyáltalán nem jött be, egyszerűen szinte senki sem akar véleményt írni, pedig a sztori megtekintés-számai elég jók. A Wattpadon kicsit szerencsésebben jártam, de ott is elfogyott most egy picit az energiám.
Ami a Határvonalon túl-t illeti, én oda meg vissza voltam érte, aztán egyszercsak eltűnt (gondolom, javítottad), és aztán sosem értem be magam vele, sem a kiegészítő történeteivel. De ami késik... :)
A végszóval teljesen egyetértek. Mint sok másban, ebben is csak egymásra számíthatunk. A közösségre. Főképp, hogy az internetes algoritmusok újítása ennyire grimmé teszi a kilátásainkat.
Egy Wattpados announcementben találtam a cikket, és örülök, hogy végigolvastam. :) Nagyon jól összefoglaltad a problémát, és abszolút valós a helyzet. Az olvasók egyszerűen eltűnnek, lemorzsolódnak, és ne adj Isten, véletlen valaki könyvsorozatot ír, ember legyen a talpán, aki képes átsiklani a folyamatos lemorzsolódáson. Ezt én is alá tudom támasztani, a számokon tökéletesen látszik, mennyire esik egy könyvsorozat nézettsége. Persze lehet trükközni, egy könyvbe tenni, hátha úgy könnyebben megtalálja az olvasó, de azt vettem észre (miután a második könyvsorozatomnál így tettem), hogy már ez sem elég. Egyszerűen kihal a közösség, és valóban hiába nyomja az ember a tiktokot (amihez amúgy semmi kedve, mert béna videószerkesztésben) meg az Instát, ahol jobb esetben olyan írók követnek vissza, akikkel eleve beszélget az ember, illetve a testvérei/családja/barátai.
Teljesen egyetértek a leírtakkal: csak úgy lehet segíteni ezen a helyzeten, ha esélyt adunk íróként is más művének, ahogy mi is elvárjuk, hogy valaki megtegye ezt velünk. Persze nehéz, hiszen mind korlátozott szabadidővel rendelkezünk, dolgozunk, éljük az életünk, írunk, próbálunk mindenhol megfelelni, de ha nem vesszük a kezünkbe a helyzetet, akkor sosem fog megváltozni. Nagy valószínűséggel pár ember kevés ehhez, de amíg vannak, akik próbálkoznak, addig talán nem vagyunk elveszve. :)
Köszi, hogy megírtad ezt és olvashattam! :)
Köszönöm, hogy írtál, minden szavaddal egyetértek ♥ örülök, ha csak egy kicsit is segített neked ez a cikk, remélem, nem veszíted el a lelkesedésed!
Szia! Csak ideértem elolvasni én is a cikket, amihez egyrészt támogató kommentet jöttem írni, mert ugye írók egymás közt... Másrészt pedig. Másrészt vannak köldöknézős gondolataim, amik nem forrtak még ki eléggé, de azért ideömlesztem őket struktúra nélkül. Velem pl. az van, hogy olyan szerencsétlen időpontban találtam meg magamnak az asztalfiók helyetti online publikálást, hogy már a leszállóág végét csíptem csak el. Ami egyrészt nem rossz, mert leagább nem fáj annyira, és mégis több az olvasóm, mint a fiókban volt, másrészt... Már megint ez a másrészt.
Az elmúlt időszakban dolgoztam könyvesboltban is, és láttam, hogy vannak még olvasók. Okéjó, főleg tinilányok, és unatkozó háziasszonyok (vagy hogy is írtad?), akik egyféle könyvet keresnek. De vannak. És az a döbbenet, hogy még ők sem csatornázhatók be.
Azt hiszem - bár ez nincs még eléggé átforgatva bennem -, hogy komfort/biztonsági fogyasztó a többség, olyan, mint a szuperhősös filmek, vagy a Netflix közönsége: kiszámítható és felülről leokézott dolgot akar, és csak ezeken belül valami kicsi újat. Egyesével pedig nem érhetünk el semmit.
És itt csatlakozok bele a végszavadba: igen, olvassuk egymást. Sőt, most hirtelen már Amatőr Írók Szakszervezetét látom magam előtt (ha létezik, elnézést, de nem kerestek sosem), és pennás zászlókkal való menetelést. Ami utópia és talán túlzás is. De ha az olvasónak az kell, hogy valaki szentesítse a választását előre (legyen az kiadó vagy forgalmazó), akkor milyen jó lenne már egy szélesebb körű ősszefogás, és valamiféle egymás felemelése... Ez persze meg is van kicsiben, a face-csoportban, wattapadon, instán egymás alá írva. Mégsem látszik. Plusz, ha már felhoztam, ott van a face-csoport, amiben talán 7500 tag van. Hát van egy jó fenét, hiszen talán harmincan járunk arra összesen. A többi vajon nem is nézi? Mert egy aktív 7500 tagú fórummal már lehetne mit kezdeni. Miért lehet jobban megszervezni egy B-közepet, mint értelmes és írásképes embereket, akik ráadásul sokszor még humorosak is, és a vágyott erotikus tartalom sem áll távol tőlük? Vagy tényleg mindenki angolul olvas tiniszexet háziasszonyként?
Mert persze, hogy nem önmagamnak írok. Kellenek az olvasók. Nekik írunk, nem? Főleg, mi, ingyenírók.
(Aztán az is lehet, hogy tényleg a wattpad a döglött ló, és csak le kellene szállni róla.)
Pont arcomba ugrott a notification, szóval akár válaszolhatok is:)) először is, köszi, hogy jöttél és írtál, sokat jelent 🩷 érdekes tapasztalat lehetett a könyvesbolt, azért jó, ha olvasnak még az emberek. Kívánom, hogy sikerüljön valahogy utat törnöd magadnak, és legalább a 30 aktív ember támogatását tudhasd magadénak! 😁
A saját oldalamról én igazából azt érzem, hogy mindegy, mit csinálok, nem kapják fel rá a fejüket az emberek -- ha egy Harry Potter fanficre nem kapták fel, akkor az original sztorijaimra sem fogják, hogy a kiadókról már ne is beszéljek. Teljesen esélytelen. Igazából próbálom elengedni ezt az egészet, és legalább másokat támogatni (meg felrakni a fanfic végét, ha már megígértem, és ha már van pár ember, aki a végéig is kitartott, ami valójában az egésznek a lényege, és amit valójában közölni akartam vele), de minden erőmmel igyekszem nem várni semmit az egésztől, mert túl sokat vártam, és elfogytam. 🙈
talán az is jó, ha feismered, hogy belőled ennyi érte meg. szerintem jó. elengedni nehéz. én még nem tudom megtenni, mert... van két labradorom, eltanultam az oktalan lelkesedést. (vagy egy új pulikeverék is, eztán megpróbálok majd arra hallgatni :) )
Igazából wishful thinking ez az egész, mert ugyanúgy kínzom tovább magamat vele, és nem tudom, mennyi idő még mire megtanulom, hogy nem kapom meg, amit akarok, és AKKOR SEM, és CSAKAZÉRTSEM 😆
Hali!
Nagyon hasznos és szuper cikk lett. Nagyon jól összeszedted azt, hogy milyen körülmények uralkodnak mostanában az online publikálás, specifikusan a wattpados publikálás körül. Nyilván a keserűségérzetem nekem se fog múlni, hogy nehezen érek el új olvasókat, de megnyugtat a tudat, hogy ez nem azon múlik, hogy én rosszul vagy nem elég jól írok-e, hanem külső tényezőkön. Bár ettől nem lesz jobb kedvem, de legalább le tudom venni a felelősséget saját magamról, és ahelyett, hogy azon spekulálok, hogy nem jól csinálom, arra a gondolatra jutok, hogy mindent megtettem azért, hogy olvasókat vonzzak be, és a többi már nem rajtam múlott. Igaz, a hirdetést és a plusz tartalmak gyártását már egy ideje nem csinálom. Eléggé elvette a kedvemet, hogy nem érek célt a hirdetésekkel és a plusz tartalmak nem sok olvasómat érdeklik, hogy ehhez bekövessenek Instán, ahol pl. jobban lehet az olvasótábort építeni, aktivizálni és kommunikálni vele, mint Wattpadon.
Én is egyetértek értek azzal, hogy a Wattpadon maradt aktív felhasználóknak kell még aktívabbnak lenniük és visszajelezni a sztorikon, amiket olvasnak.
Szerintem sok olvasó (aki nem ír), nem is tudja, mennyit jelent az íróknak a visszajelzés. Én pl. nem a legegészségesebben állok hozzá (nyilván ezen nekem kell változtatni), a visszajelzések számomra kb. egy mérőszám az írói teljesítményemre. A visszajelzések hiányát pedig úgy fogadom, hogy annyi ember nem értékeli az írásomat, ami nem feltétlen igaz, mert szerethet nagyon egy írást az, aki nem jelez vissza, csak mivel néma olvasó, ezért az író nem tudhatja, hogy akár a kedvence is lehet ennek az olvasónak az ő története. Mert hát honnan is tudhatná?
És íróként nyilván lehet erre is gondolni, hogy oké, hogy nem jeleznek nekem vissza az olvasóim, de lehet, hogy sokan nagyon-nagyon szeretik a munkámat, csak ezzel az a baj, hogy ezt az író nem tudja magának bizonyítani, nem lesz ott egy komment vagy egy like, vote erre, hogy bizonyítsa. És minél jobban ír az ember, annál jobban látja, hogy mit nem tud és annál hajlamosabb bizonytalanabb is lenni a munkájával kapcsolatban, és ezt a bizonytalanságot a visszajelzés feloldhatná.
Meg egy ponton az se elég már, ha az író úgy gondolja, jót alkotott, mert ha publikál, azt másoknak teszi, nyilván érdekelni fogja más véleménye a művéről, kell más felől is a visszaigazolás ilyen esetben, nem csak az ő részéről.
Az, hogy az olvasók sokszor miért nem képesek akár egy like-kal, vote-tal visszajelezni, őszintén nem tudom mivel lehet magyarázni.
Nagyon komplex ez a téma, sok elméletet lehetne gyártani az olvasók viselkedésének megfejtésére, de úgy érzem, az nem mozdítaná előrébb a helyzetet, nem oldódna meg semmi.
Szóval tényleg az a megoldás, hogy mi írók olvasunk egymástól és visszajelzünk a másiknak, mert mi tudjuk igazán, hogy mennyire fontos ez a másiknak.
Itt végszóként szeretném megköszönni, hogy megírtad ezt a cikket, nagyon profi és nagyon informatív lett, és segített kihúzni engem a gödörből, amibe e jelenség miatt sajnos belekerültem.
Oh shit, hát én nem írtam vissza! És azt hiszem, nem is láttam ezt a kommentet, vagy ha igen, akkor egy futó notifban dobta csak fel a felület -- szóval bocs, hogy csak most reagálok!
Először is, örülök, ha bármit is segített neked ez a cikk! Nagyon szeretem az írásaidat, és utálnám, ha ebből a publikálós gödörből egy egész várárok lenne, amiből aztán egy fél élet kimászni. ♥ Marha nehéz nap mint nap azzal szembesülni, hogy mennyire * fogyasztó * lett mindenkiből, sokkal nehezebb megütni az emberek ingerküszöbét ma, mint akár 5 éve. Én legalábbis ezt tapasztalom. És hát hiába tudja az ember, hogy sok reakció =/= instant minőség, azért könnyű úgy érezni, hogy a pusztába kiáltott szó, amit feltölt. Velem is előfordul (sőt, inkább úgy mondanám, az a ritka, hogy NEM így érzek). Próbálok megszabadulni ettől, de ahogy benned is, bennem is sok a keserűség. Igyekszem legalább másokét oldani ♥
Köszi, hogy jöttél, és remélem a legjobbakat:))
Szia!
Én csak egy wattpad olvasó vagyok, nem része a közösségnek, nem irok mostanában, nem hirdetek.
Írtam régen, volt egy fanficem, még egész népszerű is volt ahoz képest hogy sosem hirdettem. És persze hogy 13 évesen kezdtem el írni🤐. Csak a szokásos: miután kiolvastam a wattpadot abban az egy témában még a HP fandomon belül is, ami érdekelt, eldöntöttem, hogy mivel nincs több, majd én írok még egyet. Mondanom sem kell a történet minősége alulról közelített a borzalmashoz... Marie Sue főszereplő, következetlenségek egymás hegyén-hátán, csapnivaló helyesírás, karakterhűtlen szereplők, elfelejtett szálak, lyukak, szerkesztési hibák... És olvasott volt minden erőfeszítés nélkül. Egy ideig élveztem, de aztán eltelt egy-két év, megismertem az igényesebb oldalát a wattpados HP fandomnak, írástechnikai cikkeket olvastam és fejlődni kezdtem. Ez pozitív persze, de ettől kezdtem egyre kevésbé magamnak érezni a történetemet, próbáltam fejleszteni, javítani, de igazából csak azért írtam tovább mert láttam mennyi ember várja és nem akartam csalódást okozni nekik. Aztán történt valami a magánéletemben és akkor már ez sem érdekelt, úgy egy évre abbahagytam az írást. Az olvasást persze nem, igaz előfordult párszor, hogy új történetek helyett mindig ugyanazt olvastam újra és újra. Aztán egy év elteltével visszatértem a történetemhez, azzal a sziklaszilárd elhatározással, hogy márpedig befelyezem, és akkor szembe kellett néznem azzal amit igazán sejthettem volna; az olvasóközösségem nagyrésze teljesen eltűnt az eltelt időben. Felszívódtak. Az új részekre alig érzekett 1-5 csillag és 1-1 komment. Persze érthető volt, egy év alatt sok minden változik... De azóta sem írtam. Nem tudtam rávenni magamat, látva hogy a beleadott energia egyáltalán nem térül meg.
De nem hittem volna hogy ez masokkal is megtőrténik. Majd egy évvel a wattpad megtalálása után jutottam el az igényesebb tartalomhoz, találtam olyan történeteket ahol a fogalmazás is tetszett, a karakterek is érdekesek voltak és nem csak a cselekmény érdekelt. De még innentől is volt vagy egy év mire téged megtaláltalak, pedig a Sequestrum sorozat nagyrésze már rég az olvasáslistámon volt (ahova egyébként minden leginkább silány minőségű történetet feltettem ami kicsit is érdekelt). Emlékszem azért kezdtem neki, mert éppen befelyeztem egy igényes történetet, és utána kerestem, hogy mit olvassak, de a gyomrom már nem vette be a szokásos wattpados szintű dolgokat. Úgyhogy végül elkezdtem, és őszintén nagyon jó döntés volt. Azóta az egész sorozatot mar többször végigolvastam és a nagyedik rész folytatását is várom, bár félek a sorozat befelyeződésétől, mert fájdalmas a tudat, hogy egyszer már nem lesz következő rész - akármennyit kell is várni rá néha, mindig megéri. Imádom, hogy Lucy nem a szolásos OC hanem valami egyedi, imádom, hogy nem a Roxfortban játszódik, hanem van mozgástér imádom ahogyan kiszélesítetted a világot azokkal az elemekkel amik akár ott is lehettek volna. Imádom, hogy sose tudom előre mi történik, mindig meg tudsz lepni, de a hihetetlen fordulatok mégis teljesen hihetően vannak megírva, imádom hogy árnyalt képet mutatsz mindenről és mindenkiről, belemész a bonyolult politikai és kapcsolati helyzetekbe, hogy olyan is szóba kerül mint a feketepiac vagy a mugli pisztoly és a vámpírok... Még órákon át tudnám folytatni tényleg, de mindenekelőtt az írói stílusodat imádom, ahogy fogalmazol. Az iróniát, abszurd hasonlatokat, rejtett szépirodalmi utalásokat, a sorokban rejlő sötétséget és az egész humorát.
Van egy barátnőm akit rávettem a történet olvasására (már wattpadozott amikor megismertem), és ő is imádja. A többiek nevében nem tudok nyilatkozni, hogy mások miért nem olvassák, csillagoznak vagy kommentelnek, de az biztos hogy mi itt vagyunk, várjuk hogy visszatérj és folytasd, addig is újraolvassuk és beszélünk róla.
Remélem tényleg visszatérsz ha lesz majd erőd megint, mert a Sequestrum mindkettőnkenek sokat adott nem hinném, hogy mi vagyunk az egyetlenek.
Kitartást!❤️
Egy lelkes olvasó
Nagyon sajnálom, hogy elveszítetted az olvasóidat -- még ha a történeted nem is volt minden részletében olyan, mint amilyet ma írnál, megérdemelte volna, hogy aki addig lelkesen követte, az be is fejezze!:(
És tényleg nem szeretném, ha ti, olvasók rosszul éreznétek magatokat az én elkeseredésem miatt; igazából már megszoktam, hogy nem kapok sok figyelmet. ♥ De amit most írtál nekem, az azért hatalmas löketet adott, köszönöm neked! jó tudni, hogy van, aki várja a történetet, és akkor is itt lesz, amikor majd visszatér szeptemberben ♥♥
Örülök, ez volt a cél❤️
Persze, mi itt leszünk. Lehet hogy kevesen vagyunk de mi tényleg nagyon szeretjük azt amit csinálsz, úgyhogy csak így tovább!!!❤️❤️
Szia Laer!
Jó cikk ez!
(és szomorú is, mind a tartalma, mind az apropója révén)
Megoldás talán nincs is rövidtávon, max. amit javasolsz te is, hogy olvassunk továbbra is
köszönöm, hogy írtál, és örülök, hogy tetszett ♥
Ez egy nagyon jól összeszedett írás, és mint szakmabeli, jó meglátásnak gondolom, hogy a google is erősen visszahúzza a dolgokat. Ugyanakkor a hirdetésekkel sem lehet már úgy célt érni, sajnos. Én íróbarátok nélkül próbálok némi olvasottságot generálni, de pont tegnap gondolkodtam, hogy hagyom a fenébe, szóval jókor jött ez a cikk, köszönöm. Bár ettól nem lettem meggyőzve a folytatásról, de olvasónak még megmaradok.
Köszönöm, hogy írtál! ♥ Abszolút megértem az érzést: nekem hiába vannak olyan barátaim, akikkel kölcsönösen olvassuk egymás írásait, még így is hatalmas kérdőjel a fejemben, hogy folytassam-e. Hiszen amit írok, azt egy privát Drive-doksiban is átküldhetem nekik, ugye...
Nem tudom, mi a megoldás; de remélem, találsz valami olyat, ami megnyugvást hoz ♥
Nagyon jó cikk! Minden szavára annyit bólogattam, csoda, hogy nem esett le a fejem. Sokáig egyedül éreztem magam a problémával, és ha nem is segít, hogy más is ezt érzi, azért mégis megnyugtató valamelyest, hogy nem bennem van a hiba (vagy nem csak bennem).
A Merengőnek egyébként mindig is betegsége volt, hogy nem igazán válaszolt az olvasóközönség, még ha olvasott is volt a történet - nálam pl a Határvonal regényekből a Becenevek toronymagasan vezet az összes történetem között az olvasottsággal, és ahhoz képest, mekkora szám szerepel a regény mellett, kevés hozzászólás jött.
A Merengő olyan másfél éve kezdett mélyrepülésbe nemcsak hozzászólások, hanem olvasások tekintetében is. Arra gyanakodtam, hogy elvitte a Wattpad a közönséget, de most már a Wattpad is kezd megállni.
Igazából tényleg nem tudunk mást tenni, mint olvasni másoktól, visszajelzést adni. :)
(Meg áldozatot bemutatni a Wattpad isteneinek - vagy az már túl extrém?)
Köszönöm, hogy írtál, és örülök, hogy tetszett! ♥
A Merengő nekem sajnos egyáltalán nem jött be, egyszerűen szinte senki sem akar véleményt írni, pedig a sztori megtekintés-számai elég jók. A Wattpadon kicsit szerencsésebben jártam, de ott is elfogyott most egy picit az energiám.
Ami a Határvonalon túl-t illeti, én oda meg vissza voltam érte, aztán egyszercsak eltűnt (gondolom, javítottad), és aztán sosem értem be magam vele, sem a kiegészítő történeteivel. De ami késik... :)
Nagyon jol osszerakott kis cikk lett <3 Es ne hidd, hogy a barataid csak baratsagbol olvasnak!
Örülök, hogy tetszett, és köszönöm! 💖💖💖
A végszóval teljesen egyetértek. Mint sok másban, ebben is csak egymásra számíthatunk. A közösségre. Főképp, hogy az internetes algoritmusok újítása ennyire grimmé teszi a kilátásainkat.
Szép cikk lett.
Köszi, örülök, hogy hozzátett valamit a mai 86400 másodpercedhez! ♥